Tanulj Skype-on!

Miért érdemes Skype-on tanulni spanyolul? 

skype-1007073_1920.jpg

Amikor elkezdtem Skype-on keresztül spanyolul és angolul tanítani, kicsit aggódtam, hogy mennyire lehet megvalósítani mindent, amit a hagyományos órákon szoktunk. Nem is igazán számítottam rá, hogy nem csak, hogy meg lehet, de rengeteg előnye is van a tradícionális körülményekkel szemben. Itt most néhány pontban megpróbálom összefoglalni, hogy melyek is ezek:

  • Virtuális tábla használata. Erre több lehetőség is van: legkezdetlegesebb talán a Skype üzenő rendszerét használni, én leginkább a Google Drive – Google dokumentumok felületét szoktam. Itt nem csak, hogy nem kell letörölni időnként a tartalmat, de rengeteg színnel, kiemeléssel, táblázattal lehet színesíteni. Az egyik legjobb benne pedig, hogy automatikusan menti a dokumentumot a Drive-ba, és így akármikor vissza tudod nézni, hogy mivel foglalkoztunk. Nem mellékesen együtt tudjuk szerkeszteni, tehát Te is bele tudsz írni, amit valós időben látok én is.
  • Nem kell nyomtatni, fénymásolni, papírhalmazokat gyűjteni. (Minden a saját mappádban hozzáférhető bármikor)
  • Linkek gyűjteménye. Mindenki tudja, hogy mekkora információ-spajz az internet. Az órákon többször foglalkozunk anyanyelviek által közzétett tartalommal, (szövegek, videók, hanganyagok) amelyek később is hozzáférhetővé válnak a Google Drive-ban összegyűjtött linkeken keresztül. A hagyományos, nem Skype-os órákon linkeket rendszerezni, online tartalommal foglalkozni nem igazán, vagy legalábbis nem olyan egyszerű módon van lehetőség.
  • És akkor néhány egyéb, kényelmi tényező…: ki sem kell mozdulnod otthonról, a legkényelmesebb foteledben (és melegítődben:P) ülve tanulhatsz. Ez pedig oldja a feszültséget is.
  • Megspórolod az utazási költséget és időt takarítasz meg. (Ha csak tíz perc az út oda-vissza, ami azért ritka, már akkor is megspóroltad a napi 20 percet, amelyet arra szánhatsz, hogy a házi feladatot megcsinálod.)
  • Külföldön élve is lehet magyar anyanyelvű tanárod, aki a mi nyelvi logikáink alapján magyarázza a nyelvtant. Így pedig gyorsabb a fejlődés.
  • Bizonyos nyelvi szinteken és (igény esetén) megspórolhatod a tankönyv vásárlását. (A tanár általában már nagy mennyiségű online tananyaggal rendelkezik, amelyet a rendelkezésedre bocsát)

Ha felkeltettem az érdeklődésedet a spanyol nyelv ilyen módon történő elsajátítására, kapcsolatba léphetsz velem itt!

 Az első óra (30 perces megbeszélés, szintfelmérés, bevezetés) ingyenes.

¡Espero que nos veamos pronto!;) ∗

∗Remélem, hogy hamarosan látjuk egymást!