Sok-sok rövid szó. Annyira lényegtelennek tűnnek. Van közöttetek, aki csak szimplán nem teszi a mondatba őket…végülis két-három betű min változtat?! Van, aki pedig vért izzad míg kitalálja, hogy melyik kell a mondandójába.
Mindkét hozzáállás JÓ:)
Mert valóban, a kézzel-lábbal mutogatás egészen jól használható az életben. Tehát aki megpróbálja ezeket nem (nagyon) használni, még megkaphatja azt (lo, la), vagy azokat (los, las), elég, ha rámutat. Még odaadhatja neki (le), vagy nekem (me), amit akar, de akár neked (te) is. Amikor megígéri, hogy elküldi nektek azt (‘os lo mando’), akkor a két betűsök nélkül is elküldi, és amikor még azt is hozzáteszi, hogy megveszi nekik azt a finom sütit (el pastel), amit úgy szeretnek (‘se lo compro’), akkor a se lo nélkül is lesz süti.
Aki viszont fáradhatatlanul töri a fejét, és mindezt kitartással csinálja, az meg fogja érezni, hogy mit jelent szinte gondolkodás nélkül pakolászni a megfelelőket a mondatba és hibátlanul beszélni. Majd azt mondja könnyedén, hogy:
-¡Os lo cuento mañana! – Elmesélem nektek holnap!
de neki vagy nekik is könnyen elmeséli azt:
-¡Se lo cuento mañana!
Tőle, ha kérdezitek, hogy:
-¿Nos la pasas, por favor?
Akkor ő odaadja a sót (la sal) nektek:
-Os la paso.
Kitartás! Nem kell más ehhez csak egy kis idő és gyakorlás. Ha pedig ezt a bejegyzést olykor visszaolvassátok, az is segít;)
